| Az oktatás, a képzés, a modern társadalmak mozgatórugója, a tudás átadását szolgálja, újratermeli az emberi tőkét és hajtóereje a gazdaságnak. A megszerzett iskolai végzettség és a tanult szakma befolyással van az életpályára. A magasabb iskolai végzettséggel párhuzamosan növekszik az egyének foglalkozásválasztási lehetősége, és a betölthető foglalkozások száma.
Keresztmetszeti vizsgálatunkat az egészségügyi felsőoktatásban diplomás ápolói végzettséget szerző hallgatók, illetve pedagógus hallgatók körében végeztük. Eredményeink szerint a segítő hivatások legerősebb szakmaválasztási motívuma az embereken való segítés és a pálya iránti érdeklődés. Demográfiai mutatók tekintetében, a szülők együttes iskolázottságának nagyobb szerepet tulajdonítunk a pályaválasztásban, mint külön-külön az apa és anya végzettségének. Jellemző, hogy az együttesen alacsony iskolai végzettségű szülők gyermekei választják az ápolói és pedagógus pályát, mivel számukra a főiskola az értelmiségivé válás csatornája, csatlakozás az értelmiségi lét kulturális értékvilágához. Az egészségtudományi és pedagógusképzésben résztvevők tanult hivatásuk társadalmi presztízsét kifejezetten alacsonynak tekintik. Ennek ellenére, az ápoló hallgatók többsége, ha újból döntési helyzetbe kerülne, minden negatív megítélés és gyakorlati tapasztalat ellenére ugyanezt a hivatást választaná.
Összefoglalásul: az altruizmus a segítő foglalkozások számára a munka tartalmához kötődik, de a hivatások képviselői értékként definiálják. Eredményeink szerint, a tanulmányok alatt az értékkörökben nem történik változás a hallgatóknál, tehát a korábbi szocializáció során elsajátított értékek további megerősítést nyernek. A két hallgatói csoport értékrendszerének egyezése generációs tényezőknek és az iskolai végzettség hatásának köszönhető, és egyben az értelmiségre jellemző mintát is magában hordozza. Pedagógusokra és az ápolókra mindig szükség lesz, jelképei a megértésnek a figyelemnek, a mások iránti önzetlen segítésnek. Munkájuk olyan küldetés, amely arra tanít bennünket, hogy ne csak önmagunkkal foglalkozzunk, hanem vegyük észre a másik embert is. Hivatásként érdemes csak gyakorolni, mert különben elveszíti valódi értékét. |